Nyomtatási nézet

Rólunk

Az FHB Jelzálogbank története

Az FHB Földhitel- és Jelzálogbankot, mint szakosított pénzintézetet 1997 októberében alapította 3 milliárd forint alaptőkével négy bank (a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt., a Mezőbank Rt., a Postabank és Takarékpénztár Rt., a Pénzintézeti Központ Bank Rt.) és a Pénzügyminisztérium azzal a céllal, hogy kialakuljon Magyarországon a hosszú lejáratú finanszírozás, létrejöjjenek a hosszabb távú befektetési lehetőségek és fejlődésnek induljon az ingatlan piac. A bank 1998 márciusában kapta meg működési engedélyét a Magyar Pénz- és Tőkepiaci Felügyelettől (a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a PSZÁF jogelődjétől).

Az FHB Rt. működésének első évében, 1998-ban kialakította stratégiáját, ügyfélkörét, s országszerte elérhetővé tette a jelzálog-alapú finanszírozást. Fokozatosan finomodó, formálódó termékkört alakított ki, mely egyaránt jól igazodik a tőkepiac feltételeihez és az ügyfelek igényeihez. Az FHB fontos szereplő volt a kormány 1999-ben elindított lakásfinanszírozási koncepciójának megvalósításában. A bank 2001 végére a magyar lakásfinanszírozás jelentős szereplőjévé lépett elő egyrészt saját hitelügyeletei, másrészt a lakossági lakáshitel finanszírozásban résztvevő kereskedelmi bankokkal és takarékszövetkezetekkel kialakított együttműködése révén. A Jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló törvény 2001. évi módosítása lehetővé tette a kereskedelmi bankok jelzáloghiteleinek refinanszírozását önálló zálogjog megvásárlásán keresztül. Ennek eredményeként az FHB kereskedelmi bankokkal kötött refinanszírozási keretszerződéseket, s 2005 végére a refinanszírozási hitelek adták a jelzáloghitel-állomány 60%-át.

Az FHB saját hiteleinek és a refinanszírozási hitelek forrását jelzáloglevelek kibocsátásával teremti elő. 2001 tavaszán a bank jelzálogleveleit bevezették a Budapesti Értéktőzsdére. A belföldi tőkepiac korlátozott volta miatt a bank 1 milliárd euró értékű jelzáloglevél kibocsátást indított el Luxemburgban. Az Európai Jelzálogszövetség 2001. november 29-én megtartott közgyűlésének döntése nyomán az FHB a szervezet társult tagja lett.

Az FHB privatizációja 2003-ban kezdődött meg: az ÁPV Rt. tulajdoni hányada 53,2%-ra csökkent. Az FHB Rt. „A"sorozatú törzsrészvényei bevezetésre kerültek a Budapesti Értéktőzsde „A" részvénykategóriájába. Az FHB részvény a 2004. április 1-jétől tagja a BUX-kosárnak.

Az FHB Igazgatósága 2006 februárjában fogadta el azt a stratégiai tervet, amely a banki tevékenység és a fiókhálózat bővítését tűzte ki középtávú célként. Ennek keretében több új leányvállalatot hozott létre a bank, köztük az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-t, jelentősen bővítve az FHB által nyújtott szolgáltatások körét. Az FHB Jelzálogbank Igazgatósága elfogadta az Allianz stratégiai partnerség programot, amelynek részeként az FHB megvásárolta az Allianz Bankot, amely 2011-ben beolvadt az FHB Kereskedelmi Bankba. Emellett az Igazgatóság jóváhagyta a „család bankja” koncepciót, ettől az időponttól az ügyfélközpontú és irányultságú kiszolgálásra épül az értékesítés. 2013-ban az FHB Jelzálogbank több akvizíciót is végrehajtott, mely során bővült a leányvállalatok, és ezáltal a Bankcsoport által végzett tevékenységek köre. Ebbe tartozik a Diófa Alapkezelő Zrt., illetve a Díjbeszedő Holding Zrt.-ből (DBH) kiválás útján létrejövő Díjbeszedő Üzemeltetési és Szolgáltatási Kft. (DÜSZ) akvizíciója és a kiválás során a DÜSZ tulajdonába került a Díjbeszedő Faktorház Nyrt. (DBF), a DíjNET Zrt., a Díjbeszedő Informatikai Kft. (DBIT) üzletrészeinek, valamint a Magyar Posta Befektetési Zrt bizonyos tulajdoni hányadának megvásárlása. Az üzletrész adásvételi tranzakciókhoz kapcsolódóan, az FHB Jelzálogbank Nyrt. és a Magyar Posta stratégiai együttműködésre léptek, melynek keretében együttműködnek az egyes közös irányításuk alá tartozó vállalatok tulajdonolása és irányítása, valamint üzleti tevékenységeik összehangolása során.

2014 elején az FHB Jelzálogbank Nyrt. tőkeemelés útján szerzett a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási (MATAK) Zrt.-ben 25%-os részesedést, amin keresztül 13,76%-os közvetett befolyásoló részesedéshez jutott a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-ben (Takarékbank). 2015. szeptemberben az FHB Jelzálogbank Nyrt. és a többségi tulajdonában álló FHB Kereskedelmi Bank Zrt. a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény (Szhitv.) szerinti Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének tagjává vált, s egyben a Szövetkezeti Hitelintézeti Garanciaközösség és az ország negyedik legnagyobb bankcsoportjának eleme lett. Az FHB Jelzálogbank 2015. december végén névértéken 4.249 millió forint, kibocsátási értéken 30,5 milliárd forint összegű tőkeemelést hajtott végre, amely dematerializált elsőbbségi (osztalékelsőbbségi) „B” sorozatú, valamint dematerializált „C” sorozatú törzsrészvény zártkörű kibocsátásával valósult meg. A kibocsátásra kerülő új „B” és „C” részvénysorozatok tőzsdei bevezetése nem történt meg, lejegyzésére az Integráción belül került sor.

2016. negyedik negyedévében jelentősen módosult a Társaság tulajdonosi szerkezete. 2016. október 14-én az A64 Vagyonkezelő Kft. tőzsdén kívüli tranzakció keretében értékesítette részvényeit a B3 TAKARÉK Szövetkezet, illetve a Fókusz Takarékszövetkezetek részére, majd 2016. december 9-én a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) megvásárolta a VCP Finanz Holding Vagyonkezelő Kft. részvénycsomagját. A tranzakciókat követően a Takarékbank és a szövetkezeti hitelintézetek összes tulajdoni hányada 68% fölé emelkedett az év végére.

2017-ben lezárult az FHB Jelzálogbank és az FHB Kereskedelmi Bank 2015 őszén kezdődött beilleszkedése a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációjába. Ennek keretében 2017-ben elkezdődött a szervezetek Integrációs stratégiába illeszkedő átalakítása. Egyik első lépésként az FHB Jelzálogbank került tiszta jelzálogbanki profillal kialakításra, amelynek részeként az itt maradó kibocsátáshoz és refinanszírozáshoz szükséges erőforrásokon túlmutató létszám és kapcsolódó infrastruktúra átkerült a Takarékbankhoz és a Kereskedelmi Bankhoz. A Takarékbank közgyűlése 2017. június 27-én elfogadta az integráció öt éves stratégiáját, mely szerint az integráció központi banki funkcióit egyedüliként a Takarékbank fogja ellátni, ezzel kapcsolatos feladatait az FHB Jelzálogbank Nyrt. átadta. Az Integráció szatellit pénzügyi vállalkozásai, beleértve az alapkezelést, a lízing és a faktoring szolgáltatást valamint a központi követelésbehajtást, közvetlenül a Takarékbank alá fognak tartozni.

Követve az integrációs stratégiát az FHB Jelzálogbank Nyrt. 2017. december 12. napján értékesítette a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt.-ben (a továbbiakban MATAK) meglévő, 253 millió forint névértékű, a MATAK jegyzett tőkéjének 25,1%-át megtestesítő részvénycsomagját. 2017. december 27-én az FHB Jelzálogbank Nyrt. értékesítette az FHB Ingatlan Zrt. jegyzett tőkéjének 100%-át megtestesítő részvénycsomagját, valamint a Takarék Invest Befektetési és Ingatlankezelő Kft. (korábban FHB Invest Befektetési és Ingatlankezelő Kft.) jegyzett tőkéjének 100%-át kitevő üzletrészét a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. részére. A tranzakció értelmében a Szindikátusi Szerződés rendelkezései szerint a Takarék Invest Befektetési és Ingatlankezelő Kft. közvetlen tulajdonában álló DBF, DíjNET, DBIT és MPBSZ valamint a Takarék Invest Kft. 100%-os leányvállalata az FHB Lízing Zrt. is a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. közvetett tulajdonába került. 2017. december 29-én értékesítette a Diófa Alapkezelő Zrt. jegyzett tőkéjének 88,29 százalékát megtestesítő részvénycsomagját a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-nek.

Az FHB Bankcsoport jelentős szervezeti és szerkezeti átalakításon megy keresztül. E folyamat célja, hogy a bankcsoport teljes egészében integrálódjon a Takarék Csoportba, és hogy a Takarék Csoport vezető szervezetei között kialakuljon egy új, hatékony, transzparens, párhuzamosságoktól mentes szervezeti struktúra és együttműködés. A Takarék Csoport 2017. június 27-én elfogadott üzleti stratégiája szerint a Takarék Csoport központi banki funkciói a Takarékbankhoz kerülnek, a Csoport kereskedelmi banki feladatait a Takarék Kereskedelmi Bank (korábban FHB Kereskedelmi Bank) látja el, míg az FHB Jelzálogbank letisztult jelzálogbanki tevékenységet végez. A fenti célkitűzéseknek megfelelően a Takarék Kereskedelmi Bank a Takarék Csoport zászlóshajójává válik, a Jelzálogbank pedig az ország második legnagyobb jelzálogbankjaként működhet tovább.

Általános információk

FHB Jelzálogbank Nyrt.

Alapítás éve: 1997
A bank angol neve: FHB Mortgage Bank Co. Plc.
A bank német neve: FHB Hypotheken- und Bodenkreditbank AG.
A Központ címe: 1082 Budapest, Üllői út 48.
Infovonal: +36 1 3344 344 (helyi tarifával)
E-mail: fhb@fhb.hu
Postacím: 1908 Budapest

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. működését az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet 348/1998. számú határozatával engedélyezte.
Működési engedély dátuma: 1998. március 5.

A tartalom tulajdonosa hozzájárul a CC-BY-SA-3.0 licenc alatti felhasználáshoz.

Hirdetmények

HirdetményekHirdetmények és kondíciós listák

Kérdése van?

Hívjon minket

Hívjon minket!

06 1 3344 344

Bankfiók és ATM kereső

Bankszámlák és kapcsolódó szolgáltatások

A Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által készített lakossági tájékoztató kiadvány

Jelzáloghitelek

Segítünk, hogy könnyebb legyen az élet!

  • Számolja ki hiteligénye várható törlesztőrészletét vagy nézze meg, jogosult-e állami támogatásra.

Részletek

  • Az Online Dosszié használatával meggyorsíthatja hitelkérelme benyújtását.

Részletek